Újra virradt

Már az ősz köszönget a Widra St. Capdel nevű falucska házaira. A nyár
utolsó napjait hivatott jelképezni egy hirtelen jött szellő, és friss fű
illatát hordta be egy, emeleti ablakon egy kis házban. A szobában egy 18
éves forma lány állt, fehér ruhában, fején hosszú fátyollal, mely eltakarta
csinos kis kontyba foglalt, amúgy rendezetlen lobboncát. Fátyolba vont
arcán felhőtlen mosoly ült, szívében mégis hatalmas fájdalom lakozott, mely
boldogan csillogó szemére könnyeket csalt.
~hjaj Hermione! Már mióta halasztod gyászod miatt, és most egy év multával
is érzéseid semmit sem változtak! Harry már egy éve meghalt, de Voldemortot
is magával húzta a halába. Ezért örökre hálás leszek neki, és sokan mások
is. Ginny, neki is a Londoni temető ad otthont halála óta. De én élek, Ron
is él, és szeretjük egymást! Végre felfedtük a titkot egymás, sőt még
magunk előtt is. Most boldognak kellene lennem, nem tagadom az is, vagyok.
De akárhányszor mosoly bújik elő arcomon, a tavalyi év jut az eszembe. Nem
volt annál az évnél elkeseredettebb év talán soha sem. De VÉGE! Nyugalom
van, egyensúly. Nekem is túl kell lépnem, mások is szenvedtek, talán sokkal
többet, de túl léptek, nekem is ezt kell tennem. Ők sem szeretnék, hogy a
gyászom a sírba vigyen! Itt az ideje új életet kezdenem, túl lépnem! És
igen! EZT TESZEM!~
A lány letörli könnyeit, a szívében lévő fájdalom helyére elfeledett űr
kerül, ő pedig olyan boldogan, mint amilyen régen is volt kilép a szobából
és elindul, lemegy a lépcsőn, és a nappaliban fogadja szüleit.
Eközben a londoni temetőben egy vörös hajú fiú áll egy sír előtt, az ő
gondolatati a múlt éven forognak, és erőgyűjtésként elolvassa a húga, és
legjobb barátja sírjának sorait.
Harry James Potter
&
Virginia Weasley

„E sorok hirdessék emléküket.
Mindig szívünkben hordjuk őket.
A hősi halált halt lányt követte
A sírba is kedvese
De a halába rántotta magával Voldemorot is.”
Majd a fiú egy pukkanással az Odúban termett. A fiú, akinek Ron a neve
lázasan készülődött a délben kezdődő esküvőjére. Népes családja
természetesen a segítségére sietett a nagy napon.
~Végre feleségül veszem az én imádott Hermionémat! Tudom, hogy életünk
végéig gyászolni fogjuk Harryt és Ginnyt, de attól még élnünk kell az
életünket. Erre Hermione is rájött, én is….~
Délben már a Roxfort nagytermében állt, öltönyben, melyen virág díszelgett.
A nagyterem ez alkalommal átrendeződött, egy vörös szőnyeg két oldalán, ami
a terem közepén volt kiterítve, székek álltak téglalapokat alkotva. A
székeken már helyezkedtek a vendégek. A szőnyeg végén, átellenesen az
ajtóval egy emelvény állt. Az emelvény mögött Cornelius Caramel állt, mint
az eskető pap. Ron az emelvény előtt állt, mögötte Neville, mint tanú.
Nevillel szemben, a szőnyeg másik oldalán pedig felesége, Luna helyezkedett
el, Hermione tanújaként. Ron végignézett a vendégeken, az első sorban
voltak a szülei, és testvérei, vmint sógornői, unokaöccsei és –húgai
viszont már csak a második sorban fértek el. A másik oldalon Hermione
közelebbi rokonai és édesanyja ültek. A hátsó sorokban pedig ismerősök,
barátok, munkatársak, régi évfolyamtársak, stb. Ront a nézelődésből az
orgona hangja, zökkentette ki. Ekkor rögtön az ajtóra meredt, amin,
pillanatokon belül Hermione lépett be, karját édesapja karjába fonva. Ront
azonnal elöntötte a boldogság, ahogy meglátta kedvesét a fehér ruhában,
kecsesen lépkedni a vörös szőnyegen. A vendégek is mosollyal az arcukon
nézték Hermionét, és az előtte haladó unokatestvéreit, akik kis kosárkából
virágszirmokat szórtak a menyasszony elé. Az emelvény előtt Mr. Granger
átadta lánya kezét Ronnak, majd leült felsége mellé. Majd Cornelius Caramel
belekezdett a ceremóniába, szavait elnyelték a vendégek fülei.
-Igen!- hangzott a jegyespár egybehangzóan igenlő válaszai.
Majd meg sem hallva a ’pap’ szavait, Ron hátrasimította a
fátyol redőit, és puha, de szenvedélyes csókot lehelt ifjú felesége
ajkaira, mely nem maradt viszonzatlan. Hermione & Ron Weasley számára
régen volt már ilyen felhőtlenül boldog nap. Könnyű szívvel folytatták most
kezdett életüket, ám szívük örök gyászban szenved.